
Edina
|
Radó Edina annak ellenére, hogy gokartos pályafutása alatt több jó helyezést is szerzett, átnyergelt a lovassportra. Tehetségét nem csak a volánnál mutatta meg, hanem a díjugratásban is, ahol sikeresen vette, veszi az akadályokat. Reméljük hamarosan friss eseményekről és eredményekről tudunk beszámolni minden kedves érdeklődőnek. Radó Edina 15 éves, már kis kora óta a lovak szerelmese. Eleinte csak könyvekből ismerkedett a lovaglással, de 12 éves korában lehetősége nyílt arra, hogy ő maga is megtanuljon lovagolni. Már az első gyakorlóév után eljutott arra a szintre, hogy leigazolt, licences versenyző lett. A lovas sportágak közül a díjugratást választotta, amely egy nagyon látványos, de nehéz sportág. A következő, 2001-es év folyamán már az ifjúsági és felnőtt mezőnyben is igen komoly sikereket ért el, a HUNLAND RADÓ RT SE Lovasklub színeiben. Versenyzése során számos országos minősítő versenyen vett részt, amelyeken komoly sikereket ért el. Számos értékes díjjal, serleggel és szalagokkal tért haza. Ezek a rendezvények az ország különböző helyszínein zajlottak. Sikerének titka, hogy nagyon komolyan veszi ezt a sportágat. Minden nap legalább 3 órát lovagol, neves edzők felügyelete mellett. Közben természetesen ellátja Mimóza és Kedves nevű lovaival kapcsolatos összes napi tennivalót. Mindez nem megy a tanulmányi eredménye rovására, mert már első osztályos korától folyamatosan kitűnő tanuló. Minden szabadidejét a lovakkal és a lovaglással tölt el, nagyon sokat dolgozik azért, hogy megvalósíthassa élete nagy álmát, és egyszer híres díjugrató versenyző legyen. Jelenleg keményen dolgozik azon, hogy ebben az évben az Ifjúsági Bajnokságban helyt tudjon állni. Ebben komoly szakmai és anyagi segítséget nyújt Neki Jos Jansen, aki lehetőséget biztosít arra is, hogy néhány hetet Hollandiában töltsön edzője, Vízler Zsolt felügyelete alatt, hogy lovas tudását tovább gyarapíthassa. |
![]() ![]() ![]() ![]() ![]() |





